„Tágas égen andalog! Tán te vagy, vagy én vagyok?” Tán egy sablonos interjú? Á, dehogy! Tán a Levente Péter? Á, dehogy! Sokkal inkább Péter bátyó, aki április 12-én látogatott hozzánk a refomátus egyházközség meghívására, és égből pottyant vendégként kacagó koncerttel ajándékozott meg bennünket a munkásklubban.

– Az én generációm tagjai az önök történetein és dalain cseperedtek fel, a gyerekek azonban sokat változtak azóta. Kicsit úgy érzem, mintha a mai fiatalok egy elveszett generáció tagjai lennének. Milyen hatást gyakorolnak az előadásaik a mai gyerekekre?

– Ahogy változik a világ, vele változnak a körülmények, igények, emberek is. Azonban nem gondolom úgy, hogy a mai gyerekek másabbak, rosszabbak vagy problémásabbak lennének, mint a mindenkoriak. Viszont szerintem pechesebbek, mivel sokuk életéből hiányzik a biztonságos háttér, túl sok a feléjük áramló információ, túl nagy a zaj, amely sokszor elnyomja az értékes hangokat. Szerencsésnek érzem magam, mert ahogy eddig is, ma is ugyanúgy eljut a hangom a fiatal és idősebb generáció tagjaihoz egyaránt. Ez egy talentum, amivel igyekszem élni és nem elpazarolni. Kicsit büszke is vagyok, mert az eddigi ötvenéves pályafutásom során sok millió pótunokára sikerült ezáltal szert tennem.

– Szinte egész életében gyerekekkel foglalkozott, de keveset tudok az ön gyerekkoráról. Gyerekként mi volt az álma?

– Gyerekként legelőször az erdő varázslatos világa vonzott, ezért hamar el is döntöttem, hogy erdész leszek, mert akkormindennap egybefonódhatok a természettel. Nem sokkal ezután rájöttem, hogy erdészként nagyon magányos lennék, és én nagyon szeretem az embereket, ezért lelkésznek megyek, aki a szabadidejében az erdőkben barangol. Később rajztanárnak készültem, de sajnos a családi hátterem miatt, bár bejutottam, de pártpolitikai okokból mégsem fogadtak a képzőművészeti gimnáziumban. Ekkor eldöntöttem, hogy újságíróként majd elmondom az igazságot a hazug rendszerről, de sajnos az a kor sem az őszinteség kora volt. Botcsinálta riporterként kerültem kapcsolatba a színjátszással, és hamar kiderült, hogy tehetségem van hozzá. Öröm volt játszani, így rájöttem, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy az igazságról beszélhessek. A színészek a nemzet udvari bolondjai és egy udvari bolondot látszólag senki nem vesz komolyan, kivéve Mátyás királyt. Végigjártam a ranglétrát, segédszínészből és bábszínházi rakodóból váltam színésszé 1965-től, a magyarul értő családok Móka Mikijévé, a Magyar Televízió Zsebtévé című műsorában.

– Így, 50 évnyi munka után is ugyanolyan derűsen, életvidáman áll előttünk, mint huszonévesen. Bevallom, nekem most is olyan, mint a gyerekként látott történetekben, mintha megállt volna ön felett az idő. Honnan ered ez az örök derű?

– A Jóistennek különös gondja volt rám, mert nagyon jó családban nevelkedhettem. Megkaptam mindazt a szeretet, vallásos nevelést, ami soha nem engedte, hogy kisiklódjon az életem. Édesapám ritka bölcs ember volt. Bár ügyvédi diplomával négy évtizedet dolgozott végig segédmunkásként (rendszerellenes elemnek nyilvánították), soha nem vesztette el józan ítélőképességét és hitét. Számos útravalót kaptam tőle, amikért ma is hálával tartozom. Az egyik alapvető az volt, amikor elfogadta, hogy művészi pályára készülök: „Ha ezt a pályát választod, fiam, és egyik nap nem tudsz derűsen kilépni az utcára, aznap inkább maradj otthon!” – mondta. Ezt máig be is tartom és büszke vagyok, hogy 50 évnyi munka során soha nem voltam betegszabadságon. Ez nem azt jelenti, hogy én sosem voltam beteg vagy nem voltak problémáim az életben, hanem azt, hogy ezt soha nem tártam nagy nyilvánosság elé.

– Feleségével, Döbrentey Ildikóval kacagó koncertjeikkel, barátjával és munkatársával, Gryllus Vilmossal valami olyan egyedülálló dolgot hoztak létre, aminek nincs párja a világon. Honnan jött az ihlet ezekhez a sajátos műfajokhoz?

– Édesapám annak idején azt mondta, hogy „fiam neked mindig több kört kell majd fuss az asztal körül, mint a »mikutyánkkölykeinek«, hogy érvényesülni tudj, hát fuss”. Hát futottam is és közben számos tapasztalatot szereztem, sok volt fájdalmas közülük. Családi hátterem miatt sehova sem vettek fel, így bár számos tanfolyamot végeztem, tulajdonképpen semmiről sincs diplomám. Bárkit utamba sodort az élet, igyekeztem tanulni tőle valamit, bármilyen nyomorúság ért, igyekeztem hasznomra fordítani és levonni belőle a következtetéseket. Mindenki kap egy talentumot, amit vagy elveszteget vagy a hasznára fordít. Én mindig igyekeztem jól gazdálkodni a saját talentumaimmal. Véleményem szerint három főbb embertípus van. Az amatőr, aki önképzéssel alkothat világraszólót. A mester, aki iskolázott tudással szerzi meg a megfelelő jártasságot egy bizonyos tudományágban. Végül a művész, aki született adottságait önképzéssel, a hátrányos körülmények ellenére is csiszolgatja, felebarátai javára is igyekszik fordítani tapasztalatait, megküzdött ismereteit. Ebben az értelemben én önképző társas lénynek tartom magam. Óvodától egyetemeken, főiskolákon keresztül a felnőtt oktatásig tanítok diplomák nélkül. Azt tanítom, amit az élet megtanított nekem. Tanulva tanítok az emberi viselkedés természetéről, a változó világról. Azt, hogy ha több kenyeret kapsz, mint amennyit kértél, osszad szét, hogy rád ne száradjon.

– Előadásában nagyon sok szó esett a házasságról, az emberi kapcsolatok e szent kötelékéről, az egymás iránti tiszteletről, szeretetről. Miben áll ön szerint egy házasság öszszetartó ereje?

– Szerintemmindenházasság egy hármasszabályon alapul: a test-szellem-lélek kapcsolatán. Először a kiválasztott személyt testi valójában tapasztaljuk meg. Ha vonzónak találjuk testileg, akkor érdekel, hogy vajon tudunk-e beszélgetni is, ez a szellemi kapcsolat. A harmadik, a lelki kapcsolat teljesíthet ki egy házasságot. Ez utóbbi a legfontosabb, az hogy megbízunk-e a másikban, rá merjük-e bízni az életünk. Ez viszont kevés marad, ha ezt a szövetséget nem adjuk Isten kezébe, nem bízzuk rá életünk.Mindenjó házasság a lelki kapcsolaton kell alapuljon, vagyis a hármasszabály időbeli sorrendje meg kell forduljon. Előre kerül a lélek, a megbízhatóság, ezt követi a szellem, a beszélgetni tudás és harmadik, de lényeges a testi örömszerzés isteni ajándéka. A házasság az „egész”-séget, vagyis egy egész nő és egész férfi harmóniára törekvő kapcsolatát jelenti, mely a kölcsönös tiszteleten kell alapuljon. Fontos tudnunk, hogy minden nő királynő ésminden férfi az ő királyi párja, lovagja. Ezért tehát a nők és férfiak ne fukarkodjanak a dicsérő szavakkal vagyis igyekezzünk egymásnak több mennyei, mint pokoli pillanatot szerezni. Hisz a mennyország és a pokol itt a földön kezdődik.

– Mi az a szó, jellemvonás, ami a legjobban leírja azt, hogy ki is az a Levente Péter?

– Jelenleg a szavam a következetesség, mert én soha nem szerettem a mellébeszélést. Mindig őszintén elmondtam bárkinek a véleményem, még akkor is, ha ez néha hátrányt jelentett. Úgy érzem azonban, hogy megéri ez a magatartás, mivel mindig segíteni igyekeztem a körülöttem élőknek derűsebben szemlélni a kilátástalannak tűnő körülményeket. Így egyetlen kiejtett szót sem bánok, édesapám fohászát ismételgetve: „Add Uram, hogy ne az én szám járjon, hanem Szentlelked szóljon belőlem, hogy aki hallja, annak épülésére szolgáljon és ne rombolására!”

Ványa Blanka

Megjelent: http://erhangja.ro/blog/kanape/