Héregen édenkertet teremtett családjának Levente Péter, a hajdani Móka-Miki. A vándorszínészből lett vándortanító zöld lombsátor alatt, néhány kosár dió és két kutya társaságában írja hármas-egységekre épített túlélőkönyvét. Interjút nem ad alkotótársa és jobbik része, Döbrentey Ildikó nélkül, aki immár negyvenegy éve szerelmes házastársa. Kettejük művészetpedagógiai munkásságának elismerése a Magyar Örökség díj, amit ezen az őszön vehettek át.

- Közeli és távoli ősök figyelnek az étkező falán összeállított tablóról. „Szeretett kedves!” – így kezdődik az a megsárgult, gyöngybetűkel írott levél, ami a fényképek között helyet kapott. Mit hoztak hazulról, mit tanultak az elődöktől?

- Például azt, hogy mindig az idősnek kell alkalmazkodnia – feleli Döbrentey Ildikó, azaz Ildikó nénje és hozzáteszi: - Vannak öregek, akiknek olyan kisugárzásuk van, mint holmi nagy diófának, ami alatt jó elidőzni. Mindkettőnk családjában voltak, vannak ilyen emberek. Ilyen volt népmesei hős nagyapám, aki egy bakonyi molnár fiaként, 14 évesen, mezítláb, egy fillér nélkül érkezett Pestre, mert az édesanyja eldugta a csizmáját, hogy maga mellett tartsa. Nagyapám mintakészítő asztalosként Kispest virilistája, egyik legnagyobb adófizetője lett. Abban a kertvárosi utcában, ahol felnőttem, iparosok éltek, volt közöttük órás, pék, asztalos, varrónő, kőfaragó - csupa megbízható, Isten- és családszerető ember. Érzem annak a felelősségét, hogy majd egyszer az ősök szemébe kell néznem, nem csak nekik, hanem a korábbiaknak is, akiket nem is ismertem. Úgy próbálok élni, hogy ne kelljen lesütnöm előttük a szememet. És nem csak nekik, hanem azoknak a gyermekeimnek is a szemébe kell néznem, akik előttünk jutottak az örök életbe – Domonkos fiunk negyven éves lenne az idén, Marci huszonhét.

- Én parasztok között nőttem fel, ezért előttem a paraszt szót csak dicsérően lehet kiejteni - veszi át a szót Levente Péter, azaz Péter bátyó. - Nagyapáim tiszttartók voltak, több ezer kataszteri hold máig tisztelettel és szeretettel emlegetett felelős gazdái. Mind a mai napig előnyben részesítem a vidéki neveltetésű munkatársakat, mert biztos lehetek benne, hogy náluk a kétszer kettő az négy - és nem attól függ, hogy adom, vagy veszem. Nem tőlem kérdik, hogy ma mennyi?

- Jó néhány értelmiségi ős is sorakozik ön mögött, köztük dédapja, Rákosi Viktor, aki Sipulusz néven lett humorista, író, országgyűlési képviselő, vagy déd-nagynénje, Rákosi Szidi, a színiiskola-alapító drámai színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja.

- Közös bennük, hogy mind alkotó, gondolkodó emberek voltak. Nagyon nagy hatással volt rám, ötdiplomás jogász, protestáns presbiter édesapám is, akit hazaáruló ellenforradalmárként börtönbe vetettek és parkoló pályára tettek. Sok mondása máig elevenen él bennem. „Fiam, minden börtönben van egy emberséges börtönőr, találd meg” – biztatott a szabadlábon is bezártságot jelentő múlt rendszerben. Amikor pedig megértette, hogy nem hagyományos, polgári értelmiségi pályára készülök, így intett: „Ha lesz egy nap, amikor nem tudsz derűsen kilépni az utcára, inkább maradj otthon”. Ezt a mai napig tartom. Martin Buber, gondolkodótársam pedig arra figyelmeztet: ne utánozd az apádat, hanem folytasd az ő útját. Azt hiszem Ildikóval, akinek Döbrentei Gábor a Magyar Tudományos Akadémia első főtitkára az egyik őse, sikerült elkerülnünk, hogy bárki életét kopírozzuk, vagy azt gondoljuk, hogy Dorka lányunkhoz csak a saját szűrőnkön át engedhetjük a világot. Ha valaki, mi aztán megtanultuk, hogy nem a mienk a gyerek. Nekünk csak az a dolgunk, hogy segítsük őt, hogy kibontakoztathassa a benne rejlő képességeket, és ha nem szégyen, folytathassa az ősök útját.

- Fájdalmas tapasztalataitok is közrejátszottak abban, hogy elsősorban a gyerekek felé fordultatok műsoraitokkal?

- Az Úristen útjai kifürkészhetetlenek, viszont halálosan pontosak – mondja Levente Péter. - Most már értem, hogy az apámnak azért kellett börtönbe kerülnie, hogy engem fel ne vegyenek a Színművészeti Főiskolára. Ha fölvettek volna, lehet, hogy ma egy meg nem értett Harmadik Richárd vagyok. De így véletlenül az Állami Bábszínházhoz kerültem, mert oda lehetett bejutni egyedül káderlap nélkül. Dehogy akartam én bábszínházba menni, vagy Móka Miki lenni! Azt kaptam az Úristentől ajándékba diploma helyett, hogy a gyerekek közelébe vitt, ahol egyből kiderült a talentumom. A kínai horoszkóp szerint – amiben nem hiszek, csak használom, hinni Istenben hiszek – a víz-bak vagyok, akiknek különleges adottságuk a gyerekekkel való kiváló kapcsolatteremtés.

- Mit tanult még a kínai horoszkópból?

- Azt is a kínai horoszkópnak köszönhetem, hogy Gryllus Vilmossal harminc éve képesek vagyunk együttműködni. Megtanultam, hogy észnél kell lenni és fillére elszámolni, különben baj lesz. A kínai horoszkópban talán egyedülálló eset, hogy két jegyet nagyon nem ajánl egymásnak - és azok a mi jegyeink, a feleségemé és az enyém. Ildikó tűz-kutya, én pedig víz-bak vagyok. Sehol máshol nem olvastam, hogy kifejezetten felhívták volna e két jegy szülötteinek a figyelmét arra, hogy kerüljék egymás társaságát. A pap sem akart összeadni bennünket, igaz, nem a kínai horoszkóp alapján, de arra hivatkozva, hogy tűz-protestáns és víz-katolikus vagyunk.

- A katolikus egyház pedig többek között azt is tanítja, hogy a Szentlélek tűz és víz.

- Úgy van. A mi házasságunk ezért nem kettős fonat, hanem hármas: kettőnk és az Isten együttműködésén alapul - és az ilyen hármas egységben olyan erő lehet, ami hegyeket mozgat – mondja Péter. Sohasem oltunk lámpát, sohasem indulunk otthonról, békétlenül.

- Azt az üzenetet, hogy nem hal meg a szerelem, és negyvenegy év után is van mondanivalónk egymásnak, van játszanivalónk egymással, egyre több helyen van módunk elmondani, hol a katolikus- hol az evangélikus, református, baptista, görögkatolikus egyházak lelkiderűgyakorlatain, családpasztorációs hétvégéin – mondja Ildikó. „Interaktív”előadásainknak az egyszerűség kedvéért a Házasságunk titkai címet adtuk, hiszen úgyis ezekről faggatnak leginkább. Azt gondolom, elsősorban a konfliktusokról van értelme beszélni. Most készülök egy országos evangélikus papnétalálkozóra, talán ez lesz az első alkalom, hogy egy nem evangélikus, és nem teológiát végzett előadót hívnak meg. Öt órát töltök majd azokkal az asszonyokkal, akiket mérhetetlenül tisztelek, többek között azért, mert tudom, hogy sok minden mellett papnéságuk magányát is cipelik. Az a közös a sorsunkban, hogy én is egy elhivatott ember felesége vagyok, akárcsak ők. Péter fellépésein időnként a színpadon, néha a hátsó sorokban én is mindig ott vagyok, hiszen ugyanazon az ügyön munkálkodunk mindketten, még ha ő hangosabban kacagtat is.

- Újabban a Kacagó Koncertekkel járják az országot. Az egykor úttörőnek számító, közönség bevonására építő Zsebtévé adásokból Zsebszínház előadások lettek?

- A televíziót nem lehet „színpadiasítani”, mint ahogy a színpadot se lehet „televíziósítani”. Külön meg kellett tanulnunk, hogy ugyanazt a témát hogyan dolgozzuk fel színpadra, televízióra, rádióra vagy kultúrházra, és hogyan CD-re, DVD-re és mesekönyvre. A Kacagó Koncert sorozat Levente Péter – Döbrentey Ildikó - Gryllus Vilmos hármas egységére épül. Ildikó - végzettségét tekintve irodalom- és rajztanár - a műfajteremtő alkotások megálmodó írója, szerkesztője. Ő fedezte fel hetvenhatban a Kaláka együttest az Ifjúsági Parkban a gyermekek számára, Gryllus Vilmos szólistává érlelődésénél tizenöt évig bábáskodott. A Kolompos együttest is ő hívta meg alkotói találkozásra. Olykor egyedül is fellépek, de az nem egyszemélyes színház, ugyanis egyedül nem érek semmit. Égbőlpottyant szerepjátékot ajánlok a közönségnek, jelmezek, díszletek nélkül. Szárnyaló fantáziánk, és derűs jókedvünk mégis benépesíti a színpadot, nézőteret egyaránt. Közben Ildikó is járja a maga útjait.

- Merre tartanak ezek az utak?

- Két könyvön dolgozom párhuzamosan – mondja Ildikó. - Az egyik egy műsorom címét viseli: Mikor még akkora voltál, hogy elfértél a tenyeremben. Eredetileg televíziós sorozat volt, melynek során egyszerre rajzoltam és meséltem egyforma sebességgel – ez a feladat egyszerre mozgatott meg két agyféltekét. A történetek Dorka lányom legkisebb korából valók, és meglepődve tapasztaltam, hogy milyen nagy érdeklődés van ez iránt a műsor iránt. Nincs elég történetem Dorkáról, azt gondolom, hogy a kis unokám, Ábris azért született meg, hogy további fejezetek készülhessenek. A másik kötet 21. századi imákat tartalmaz, Beszélgetések az Úrral címet viseli. A helyi plébánossal együtt ugyanis felfedeztük, hogy a szentmisében, az áldozás után van egy pont, ahol a liturgia teret enged a szabad imáknak. Évek óta vezetem templomunkban ezeket az alkalmakat. Legszívesebben hétköznapi emberekről írok, olyakról, akik nem visznek végbe nagy hőstetteket, de az igaz úton járnak. Nekem ezekről öröm beszélni, ettől érzem magam boldognak. A kötet első kiadása nagy sebességgel fogyott el. Annyira nagy szeretet veszi körül az ilyen történeteket, hogy azt gondolom, többet kellene velük foglalkoznom. Úgy látszik, nekem az a szerep jutott, hogy vigasztaló szeretettel legyek jelen a környezetemben.

- Levente Péter nem csak szórakoztat, tanít is. Mint mondja, vándorszínészből vándortanító lett. Mit tanít, kiknek tanít?

- Magatartáskultúrát tanítok, országszerte. Tartok Szülők Akadémiáját, tizenegy éve tanítok a Nyíregyházi Főiskolán, az Evangélikus Hittudományi Egyetem megbízásából, és a Váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. Szemináriumot tartok a Protestáns Felsőoktatási Szakkollégiumban Fiú vagyok-e vagy lány? címmel. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán kezdtem tanítani. Három év alatt született meg a magatartáskultúra önismereti, módszertani, gyakorlati tantárgy. A gyakorlatból merítek mindent, amit tanítok. Mivel nem járhattam egyetemre vagy főiskolára, nem tudtak ellátni akadémiai szemellenzőkkel. Gimnáziumi érettségim van, ezen túl marxista esti egyetemem végeztem esztétika-filozófia szakon. A Lakner bácsi Alapítvány nagykamaszoknak való Szini tanodájában, és a kisebbeknek való Szidi tanodájában az önbizalom hiányos és a végtelen önbizalommal rendelkező gyerekekkel foglalkozom, akiket a rendíthetetlen önbizalom útjára terelgetek. A rendíthetetlen önbizalom lelki-szellemi-testi egyensúlyra, azaz harmóniára törekvést jelent. Vándortanító vagyok tehát, aki tanulva tanít, és nem havi fixen ülő rektor-professzor.

- Honnan való az ötlet, hogy magatartáskultúrát kell tanítani?

- Negyven éves voltam, amikor meghalt a második kisfiunk, ami annyira megviselt, hogy három évig a poklot jártam. Nem gondoltam azt, hogy az Isten büntet, vagy hogy csupán az orvosi tehetetlenségből fakadó gondatlanság volt az oka. Teljes változásra volt szükségem. Azt éreztem, hogy én csinálok valamit rosszul. Szerettem volna megérteni, hogy mindez miért történik éppen velünk, akik négy gyereket akartunk. Ekkor kerültem Karácsony Sándor tanítványához, Kontra György professzorhoz. Bejelentkeztünk hozzá a mi kis színházi csapatunkkal, fogadott és a lakásán tanított minket Karácsony Sándorról, három éven keresztül. Arról a Karácsony Sándorról, akit református hite és következetes magyarsága miatt elhallgattattak, majd tiltottak.
Karácsony Sándor módszerét nem csak Magyarországon kellene tanítani, hanem világszerte, éppúgy, mint mondjuk a Waldorf módszert, vagy Gordont, Comeniust. Karácsony Sándor alapot fedezett föl, amikor megfogalmazta a különböző életkorú gyermek-ifjakra jellemző társaslelki kategóriákat.
Egy szó, mint száz, Karácsony Sándor ihletésére találtam ki a magatartáskultúra tantárgyat. Az ő üzenete, hogy érett felnőtté kell válni – és én negyven évesen értettem meg, hogy nem vagyok érett felnőtt. Elhatároztam, hogy addig dolgozom magamon, míg érett felnőtté nem válok, hogy méltó legyek Döbrentey Ildikó és a közönségem, hallgatóim, munkatársaim bizalmára, és kész legyek az Istennel való elszámolásra. Nem szeretném ugyanis, ha a földet kellene söprögetnem a talentumaimról a végső elszámoláskor. Ott tartok, hogy már ötvenegy százalékban örömet szerzek a környezetemnek, és hasznosabb vagyok, mint káros. Huszonhét év alatt jutottam el idáig, hiszen negyvenéves korom óta szeretnék érett felnőtté válni. Ám még mindig korábban, mint II. József és Voltaire, akik csak a halálos ágyukon döbbentek rá, hogy nincsenek készen, és nem hagytak időt maguknak. Most már azt is megértettem, hogy sosem lehet elérni az érett felnőttséget, de törekedni rá kötelességem.

- Mitől válik valaki érett felnőtté?

- Az érett felnőtt és az éretlen között az a különbség, hogy az éretlen felnőtt csak ösztön- és észlényként ügyeskedik-okoskodik, az érett felnőtt pedig társaslényként is bölcselkedik. A társaslényem segíthet a konfliktus helyzetekben eldönteni, hogy ösztönlényként, vagy észlényként reagáljak-e. Vagy bölcs társaslényként esetleg hallgassak. Ehhez nem kell egyetem, egy nyírségi paraszt vagy az őserdőben egy pigmeus is képes rá, és egy országgyűlési képviselő sem. A hallgatóim egy része már aznap használni tudja, amit tanítok, mások csak öt-tíz év után.

- Kérem, mondjon néhány példát arra, hogyan tanítja a magatartáskultúrát.

- Hármas egységek rendszerét állítom fel, mindegyik gyűjtőszó, vagy harmincszor hármat fel tudok sorolni. A legismertebb talán a test, a szellem a lélek, és a gondolkodás-döntés-cselekvés hármas egysége. Vagy itt van az egyéniség-személyiség-személyesség hármasa. Csak az érti meg, mit jelent a személyesség, a személyes jelenlét, aki tudja, hogy egy kapcsolat lehet személyeskedő és személytelen is. A célom pedig az életbenmaradni-eredményesen-méltósággal hármas egysége. Magatartáskultúra-szótáron is dolgozom, mert a hallgatóimnak, úgy veszem észre, elég szegényes a szókincsük, eltérő a képzettársításuk, ezért néhány dolgot félreértenek, félremagyaráznak.
Leszögezem, hogy mindnyájan megváltoztathatatlan egyéniségnek születtünk, személyiségünk viszont változó, ezért a magatartáskultúra önismereti és nem önmegvalósítási tantárgy. Egy példa: a cserkész vezetőknek szóló előadásom a „Légy résen, aztán előre!?”- címet viseli.

- Ez egy kicsit bonyolultnak tűnik.

- Mint általában én. Mi a különbség ugyanis a magatartáskultúra szempontjából két gyermek-ifjúsági tömegmozgalom jelszava között? Az úttörő kiadja a jelszót: -Előre! Vagyis mondj le a gondolkodásról, a döntésről, parancsra cselekedj. Ezt szeretnék elérni a legújabb kori diktatúrákban, a bolsevizmusban, nácizmusban és brókerizmusban is, hogy mondj le a gondolkodásról a döntésről, majd mi gondolkodunk, döntünk helyetted. Nulla Thm-mel nyugodtan vedd fel a jelzálogkölcsönt, és írasd rá a házadra. A cserkész ezzel szemben azt mondja: -Légy résen! Ez pedig azt jelenti az érett felnőttségre törekvő magatartáskultúra nyelvén: gondolkodj, mielőtt döntesz, aztán vállalva a döntésed következményeit cselekedj következetesen.

- Mit szólnak, mondjuk a pszichológusok, ezekhez a sajátos nézetekhez?

- Időnként rosszul vannak tőlem, többek között ezért sem ajánlanak állandó tanári helyet. Arra is hivatkoznak, hogy nincs diplomám – azok, akik politikai okokból lehetetlenné tették, hogy továbbtanuljak. Mecénásaim és opponenseim inspirálnak. Vekerdy Tamás például, sok vita után, egyszer fáradtan azt mondta: öregem, soha nem hallottam ilyen összefüggéseket, de taníthatod, mert kárt nem okozol vele. Dr. Kopp Mária 2001-ben fölkért, hogy védjem meg a SOTE Magatartástudományi Intézetében mindazt, amit tanítok. Ekkor jöttem rá, hogy a magatartáskultúra egy órában összefoglalható, és egy élet is kevés hozzá, hogy megtanuljam: nem csupán a körülményektől függ, hogy kiszolgáltatott választópolgár vagyok-e, vagy másokat is elfogadni kész, választani tudó polgár, hazafi vagyok-e.

- Ezekre a gondolatokra, feltételezem, sokan érzékenyen reagálnak.

- A jobboldaliak baloldalinak, a baloldaliak viszont jobboldalinak tartanak, és nem értik meg, hogy torzón csak a görög szobrok mutatnak jól. A kertemben található egy polgári budi, ami tökéletesen tiszta és környezetbarát. Jobb kezem felől a Demokratát kupacoltam fel, bal kezem felől pedig az ÉS-t. Középen ülök, és felváltva olvasom mindkettőt. Nem fogok összeveszni a szomszédommal azon, ha mondjuk a szocialistákra szavaz. Abban az esetben viszont, ha nem megy el szavazni, nem szólhat egy szót sem, nem nyilváníthat véleményt. Hiszen úgy viselkedik, mint holmi jószág vagy takarmány.

- Úgy viselkedik, mint holmi takarmány?! Ezt hogy értsem?

- Ez a megközelítés a gazdaszemléletemből fakad. Nem a héregi birtok hozta ki belőlem, hanem még a disszidálás során fogant meg bennem. Igaz, mindig is Magyarországon éltünk, ám a hetvenes évek közepén sokat vitatkoztunk Ildikóval erről a kérdésről. Végül azzal győztem meg, hogy itt annyi szellemi-lelki értéket tettünk le az asztalra, nem csak mi, hanem például a nagyszerű apám is, hogy kár lenne a megkezdett munkát félbehagyni. Akkor is évi százhúsz magánfellépésre hívtak, tudtam, hogy van hová szórni a mannát. Szeretném látni, hogy mi sarjad ki abból, amit elvetettem. Szeretném annak a gyümölcsét vagy árnyékát élvezni. Kiírtam tehát az íróasztalom fölé: „Itthon maradok, de korpa közé nem keveredem. Én etetem a disznókat”. Mert sem feletetésre szorult takarmány, sem etetésre szoruló jószág nem vagyok. Ember vagyok, aki nem hajlandó lemondani a gondolkodásról és a döntésről. Ez az én hazám, ahol szolgálnom kell.

- Már-már azt gondolom, nem vándortanító Ön, hanem prédikátor.

- Isten ments, hogy tippeket adjak bárkinek, hogyan éljen. Mindenki csak egyedül térhet meg. Albert Schweitzer azután beszélt Istenről, miután meggyógyította, és az orgonajátékával elgyönyörködtette a bennszülötteket, akik mindezek után megkérdezhették: honnan meríted az erődet? Albert Schweitzer nem azért ment egy távoli földrészre, hogy az ott élők kultúráját megkérdőjelezze. Elnézem az üres padsorokat vasárnaponként a templomban, és arra gondolok, hogy mi riasztja el azokat, akik hiányoznak. Képzeletben benépesítem a templomot azokkal, akiket tisztelek, akik eredményesen végzik a munkájukat, és mégis távol maradnak. Ők gyülekezet és egyház nélkül is megállják a helyüket – én viszont nem. Akik keresztény értékrendről beszélnek, néha azt gondolom, mintha ki akarnák sajátítani az Istent.

- A Túlélőkönyvben, amin hosszú ideje dolgozik, az értékrendről is szó esik?

- Igen. Ugyanis szerintem nincs se keresztény értékrend, se ateista- vagy egyéb jelzős értékrend. Egyetlen Értékrend van, amióta világ a világ, és nincs jelző előtte. Ez érvényes az öt kontinens összes kultúrájára. Az érték szót ugyanis összekeverik az értékrenddel. Az értékrenden belül viszont három tár van az értékek számára. Ebbe a három tárba helyezhetjük a több ezer éve felgyűlt értékeinket: a céltárba, az eszköztárba és raktárba. A raktárba gyűjtjük a jelzős értékeket, mint a materiális értékeket, a liberális értékeket, a keresztény értékeket, a materialista értékeket, stb. A talmi értékeket is a raktárban találhatjuk, amelyeket időnként a diktátorok festetnek fel a laktanyák falára, vagy az üzletházak tetejére tűzetnek ki, reklám formájában. A raktár tehát tömve van jelzős értékekkel, és nekem, az érettségre törekvő felnőtt embernek lehetőségem van rá - sőt, jogom és kötelességem-, hogy magamnak válasszak innen értékeket, melyeket aztán a saját céltáramba helyezek. A céltárba mindig csak egy értéket teszek, aztán visszaballagok a raktárba, és akárhány jelzős értéket választhatok ki az egyetlen, céltárban található értékem megvalósításához. Ez az értékek rendje. Az Értékrend. Ám amikor a diktatúrák – ne felejtsük el, hogy voltak keresztény diktatúrák is -, lezárják az Értékrend raktárait, és maguk jelölik ki a céltárba, eszköztárba helyezendő értékeket, akkor jutnak fontos szerephez a dalnokok és a nagymamák, akik a tiltott, feledésre ítélt értékekről énekelnek. Suttogva, mesélve, dudorászva adják tovább az új nemzedéknek annak a biztonságát, hogy kétszer kettő-négy.