- Döbrentey Ildikó
- A család
 
 
DÖBRENTEY ILDIKÓ »
« NYITÓOLDAL  |  AKTUALITÁSOK  | Sajtó | Galéria | Kapcsolat | Kedvenc oldalaim
 
- A család
Beöthy László (1873-1931) - a dédnagybátyám
 


Az indulás
Beöthy Zsolt a nagyhírû irodalomtörténész és Rákosi Szidi színésznô fia. Iskolai éveit katonai szigor övezi, s nem kizárólag családjában, hanem mert huszártiszt kiképzést kap. Remek lovas és vívó. Pályáját 1891-ben, újságíróként kezdi, nagybátyja, Rákosi Jenô lapjánál, a Budapesti Hírlapnál. Az újságírást Rákosi Viktortól, a népszerû Sipulusztól tanulja személyesen. Hamarosan tudósító lesz, s mint ilyen a szerb királygyilkosságról írott helyszíni tudósítását más európai lapok is átveszik. Belgrádi cikkei megalapozzák újságírói karrierjét. Régi színházi mondás jut személyében érvényre, miszerint a protekció a függönyig tart, ott már produkálni kell a sikerhez, vagy menthetetlen a bukás. Beöthy jó és sikeres újságíró.

A Magyar Színház
Evva Lajos, a Nemzeti Színház akkori direktora nehezen viselte, hogy a felette "uralkodó" népszínházi bizottmány "avatott" szakértôi mondják meg, mi játszható, mi nem. Mi való a Népszínházba és mi nem. A bizottmány egyik meghatározó alakja, Rust József, V. ker. Nagy Korona utcai vászonkereskedô, aki döntése alapján lesz jó és rossz operett valamibôl, például. Evva inkább visszalép a Népszínház élérôl, és rokona, Rákosi Szidi színházalapítási tervét támogatja. Szidi néni 1893-tól fogva ostromolja a fôvárost beadványaival, mire 1896 tavaszára remény gyúl, s a kezdeményezés révbe jut. 1896. szeptember 14-én megalakul a Magyar Színház Részvénytársaság, és az megvásárolja a 350 négyszögölnyi, ún. Ramesetter-féle telket a fôvárostól, 70 000 Ft-ért, színház létrehozása céljából. 1896. február 11-én létrejön a "vásár", s megkezdôdik az építkezés. 1897. szeptember 16. Az elsô elôadás felhangzik Budapest ötödik állandó színházában, a Magyar Színházban. Tavasztól Szidi néni, hogy az ügyeket kézben tartsa, fiát nevezteti ki igazgatónak. Beöthy László 1898-1900 között igen fiatalon csöppen bele az egyik legkomolyabb poszt betöltése kapcsán, a színházi világ sûrûjébe. Beöthy tapasztalatlanság okán nem tud mit kezdeni helyzetével. Az összeomlás széléig juttatja színházát, amikor lemond igazgatói állásából, s a család úgy dönt, hogy szerencsésebb, ha állami igazgatású helyen "gyakorol" az ifjú.

A Nemzeti Színház élén
Beöthy alig huszonötéves, és két szenvedélye van pusztán, a színház és a kártya. Mindkettô szorosan köti édesanyjához. Szidi néni, bár nem túl jó színész, professzionális elméleti szakember és tanár. A Nemzeti Színház élérôl a birtokaira távozó Evva Lajos helyére - Rákosi Szidi - saját fiát szánja. 1900-ban, Rákosi Jenô nagybátyja közbenjárására (aki 1875-tôl 6 éven át direktora a Nemzetinek), Keglevics István gróf, intendáns, kinevezi a Nemzeti Színház igazgatójának Beöthyt, hogy ezzel megnyerje a Budapesti Hírlap támogatását abban a kampányban, amely épp ellene folyt. Rákosi Szidinek ekkor meg kellett volna válnia színházi állásától, mert az igazgató nem állhat ilyen szoros kapcsolatban egy taggal sem. Nem ez történik, Rákosi Szidi marad, sôt erôs befolyása van az igazgatás terén, mert gyakorta kell fia kártya-adósságát rendeznie, aki "hálából" nem nagyon mond ellent édesanyjának. Ez, és édesanyjának gyakori, az indokoltnál is gyakoribb szerepeltetése, valamint könnyelmû élete a legfôbb vádpont ellene késôbb. Igazgatóként azonban számos pozitív változás fûzôdik a nevéhez, ezek közül is kiemelkedik, hogy ô adatja elô elsônek Gárdonyi, Bródy színmûveit. Rossz döntéssel összevész Herczeg Ferenccel, s a késôbb sok sikert megért "Az Ocskay brigadéros" címû darabját méltatlannak tartja a Nemzeti színpadára. Herczeg átviszi a Vígszínházhoz, ami felvirágzásának egyik remekmûveként viszi színre a zenés darabot. Beöthy körül egy negatív tudósítás kapcsán óriási botrány kerekedik, a szakma visszhangzik ettôl.

A Király Színház alapítója és igazgatója
Mint a Nemzeti Színház igazgatója sajtóvitába keveredik Liptai Károly újságíróval, aki azzal fenyegeti meg, vagy zsarolja egy cikkben, hogy nyilvánosan is kiteregeti a "szennyesét". Az ügybôl bírósági perpatvar lesz, rengeteg mérgeshangú cikkel, cáfolatokkal karöltve. A történet végül Beöthy vesztét okozza, távoznia kell a Nemzeti élérôl. Párizsba utazik, vígaszt keresve, de Rákosi Jenô rövidesen visszahívja lapjához újságírónak, s szerkesztônek. Édesanyja a Király utca 71. sz. alatt, megtalálja az évek óta használaton kívüli Somossy mulató helyiségét, amelyet akkor Rémi Tivadar árul. A kopott helyiség "kripta" becenevét, a több halálos áldozatot is követelô mulató gyakori tûzbaleseteirôl, és lehangoló belsô tereirôl nyerte. A "Kriptát" színházzá kívánják átalakítani, aminek igazgatói székébe az édesanya újra fiát ülteti. A színházépület szûk helyiségei, kevéssé díszes, számos helyen unpraktikus elemei, a padozat puritánsága okán a hatóságok megtagadják a kiviteli engedély megadását, tûzrendészeti okora hivatkozva (a konkurencia is erôs sajtónyomást gyakorol). Rákosi Jenô személyes kihallgatást kér a miniszterelnöktôl ez ügyben, aki másnap személyesen látogatja meg az épületet, s néhány apró dolgot elrendelve megadja a kiviteli engedélyt. 1903. november 6-án este nyilvános fôpróbán, kissé sápadtan és remegô hanggal mondja el "székfoglalóját" Beöthy az új Királyszínház színpadán. Jó darabválasztással, kitûnô sztárok tagfelvételével, rövidesen a magyar színházi élet egyik legsikeresebb vállalkozását üzemelteti. Egyedül Kacsóh János vitézét 689-szer játsszák, Kálmán Imre Csárdáskirálynôje pedig Bécsbôl áthozva színháztörténeti jelentôségû sikersorozatot ér el idôvel.
Rákosi Szidi, némi átalakítással, Színitanodáját is ide helyezi át a késôbbiekben lakásából.

Beöthy a színházak igazgatója
1907-ben visszaveszi bérlôigazgatóként a Magyar Színházat (a Király Színház megtartása mellett), amelyben több elôdje (magát is beleértve) belebukott. Három esztendô alatt a negatív mérleget mégis sikerül megfordítania. Ehhez jelentôsen hozzájárul igazgatói tapasztalata, és a Király Színház sikere egyaránt. A Magyar Színházból, amely eladdig a zenés produkciók otthona, prózai színházat szervez. Leszerzôdteti a megszûnô Thália társulat szinte valamennyi tagját. Forgács Rózsi, Forrai Rózsi, idôvel Csortos Gyula, Gombaszögi Frida, Darvas Lili lesznek az új tagok. A huszonéves Rátkaival, Törzs Jenôvel és társaikkal Shakepeare-t játszat, Moliére-t ad, s hatalmas szakmai és közönségsikert arat. III. Richard, Hamlet, Nóra, Szomory Dezsô darabjai, színháztörténeti jelentôségû színpadraállítások sora. Három év elteltével, Kardos Andor színész közremûködésével, egy ügyes "trükk" beiktatásának következményeként, Beöthy megszerzi a színház többségi tulajdonát a részvényesektôl. Beöthy 1910-re tehát már két színház tulajdonos igazgatója.

A Népopera szerelvénye is beáll a Beöthy-pályaudvarra
Közben a Márkus család által felépített és csôdközeli helyzetbe került Népopera (ma Erkel Színház) üzemeltetésére pályázatot ír ki a népszínházi bizottság, amelyet 1916. március 9-én Beöthy László nyer meg. A döntés vitát vált ki, s sokan kétkedéssel fogadják. Egy korabeli napilap cikke jól tükrözi a szakma állásfoglalását: "... kifogásainkat éppen Beöthy példája igazolja. Ez a tagadhatatlanul zseniális és ambiciózus színigazgató a Magyar Színházzal kénytelen tartani a versenyt, ebben a vállalkozásban sok szépet is produkált, de már a Király Színház, mint operettnek majdnem kizárólagos hajléka, kevéssé állja meg a kritikát. A Király Színházban hónapokig játszhatnak egy gyönge operettet is, a Király Színháznak nincs mûsora, csak Fedákja van. Nem is remélhetô tehát, hogy most, amikor a másik operettcsarnok is Beöthy kezébe kerül, ez a helyzet megváltozzék. Sôt. Most az lesz a helyzet, hogy Beöthynek két operettszínháza lesz, de még mindig csak egy Fedákja." Beöthy egy évad elteltével felmondja a szerzôdést, lemond a Népoperáról. Az aggódóknak igazuk lett.

Az UNIO Rt.
1918. május 28-án, a következô közlemény jelenik meg a lapokban: "A Király Színház és a Magyar Színház bérleti jogait ez év július elsejétôl kezdôdôleg az UNIO Színházüzemi és Színházépítô Részvénytársaság, amelynek elnöke Kohner Jenô báró, vezérigazgatója Beöthy László, szerezte meg. Az új részvénytársaság, a mondott idôben veszi át a két színház üzemét, amelyet Beöthy László és Lázár Ödön, igazgatók továbbra is az eddigi módon, változatlanul fognak folytatni."
"...A Város- és Községfejlesztô Rt., amely a Jelzálog-Hitelbank, illetve báró Beck Gyula alapítása, az UNIO Színházüzemi és Színházépítô Rt. céggel hatmillió korona alaptôkével részvénytársaságot alapított." - írják a másnapi lapok. A tröszt tehát létrejön, hatalmas terveket, színházépítési ideákat fogalmaz meg munkatervük. Többek közt körvonalazzák azon elgondolásukat, amely szerint létrejöhetne a fôváros legnagyobb operettjátszóhelye, a "Palota Színház", mely mellett egy Kamara Színház mûködne a prózai tagozat számára. Mindezt 5600 fôs nézôtérrel, s az ismert likôrgyár, a Gschwindt Rt. telkére apellálnak. A nagyszabású ideákat azonban szétzúzza a történelem. Az ôszirózsás forradalom idején államosítják a színházakat, s jelentôsebb kárt szenvednek az UNIO színházai is a néhányheti forrongás alatt. Az utána bekövetkezô gazdasági válság, a korona rohamos inflálódása aztán a végsô pontot is odabiggyeszti a sor végére, a tröszt néhányéves mûködéssel megszûnik. Beöthy jelentôs anyagi és presztizsveszteséggel tudja elhagyni az elsüllyedt hajót, amit talán igazából, a lelke mélyén, soha sem hever ki. Sokan a korai halálához vezetô egyenes utat látják ebben az eseményben.

Az UNIÓ RT. sikerei
Beöthy számára az UNIÓ Rt. bukása és anyagi nehézségei kezdenek körvonalazódni a kibontakozni látszó infláció hatására, a várva várt aranykor bekövetkezte helyett. Egyetlen lehetôségként a színházak kartell-tömörülésében látja a kiutat. A mûködési elv logikusnak és ésszerûnek tûnik, közös jelmez- és díszlettár, mobil technikai eszközök, ha itt kell, ideviszik, ha ott, odaszállítják azokat. A költségeket meg tudják osztani, közös pénzügyi alap segít a darabállítás elôlegeit elôteremteni, a színészek egy nagy társulat tagjai, kis számú személyzet elegendô a bürokratikus ügyekhez. Beöthy megkeresi Bárdos Artúrt, hogy két színházával és befektetôivel szálljon be a kartellbe. Beöthy elôzetesen hosszas konzultációt folytat Molnár Ferenccel is, Bárdos közeli barátjával, aki pártfogásába veszi a javaslatot. 1920. február 25-én, létrejön a megállapodás, az UNIÓ Rt. immár négy színházzal mûködik Budapesten, a négy legjobbal. Wertheimer Elemér átadja (eladja) 1920. december 11-ei hatállyal a Kristálypalota néven ismert Revü Színházat. Ez utóbbi rövidesen Strauss Bálkirálynôjével debütál, benne az akkor még ismeretlen Honthy Hannával. A Revü Színházat nyáron jelentôsen átépítik, hiányosságait pótolják, színpadára korszerû technikai eszközöket telepítenek, s megkezdheti mûködését, már új névvel, a Blaha Lujza Színház.

Döcög az UNIO Rt. szekere
Menet közben kiderül, hogy Beöthy és Bárdos nem jönnek ki egymással. Bárdos ráébred, hogy gyakorlatilag nem diszponál a színházai felett, mindent a vezérigazgató határoz meg. Színészeit ide-oda vezényli, költségeit behatárolja, darabállítási programjaiba is beleszól. Zavarja Bárdost Beöthy életvitele is, amelyet többek közt az ô színházaiból finanszíroz. Ellentétük csúcspontjaként Beöthy, sajtókapcsolatai révén, Bárdost lejárató cikkek sorát jelenteti meg, amely Bárdos szakmai hitelét gyakorlatilag egy életre meghatározza. Még a színháztörténetben is egy kissé fegyelmezetlen, hebehurgya, kapkodó, egységben gondolkodni képtelen rendezôként, és igazgatóként tartják számon egyesek, amelynek a korabeli cikkek alapján ôt gondolni lehet. Munkásságát elemzôk megjegyzik, hogy "igazán nagyot nem alkotott soha..." Ma már ennyi év távlatából eldönthetetlen az igazság. Egy azonban biztos, 1922. szeptember 22-én Bárdos szakít az UNIÓ Rt.-vel, és még azon a napon vonatra ül, és több hónapra Berlinbe utazik.

Az aranykor
Az UNIÓ Rt. felvirágzott. Anyagilag felülmúl minden várakozást. Beöthy költekezik, házat és birtokot vásárol Hont-vármegyében, Lontón. Pesten egy nagy ház újdonsült tulajdonosa. Másodjára is házasságot köt. Elképesztô, fôvárosszerte is nagyméretû fogadásokkal kápráztatja el barátait, ismerôit és tisztelôit. Színházai ontják a pénzt, míg ô maga keveset foglalkozik velük, hûséges direktorai szakértelemmel igazgatják a "Vezér" (Beöthy beceneve) hajóit. Beöthy másik szenvedélye, a kártya okozza vesztét. Egyre másra játszik, nagytételben s a szerencse elkerüli, elúszik Lontó, valamint a pesti háza, és tengernyi ingósága. Amit a kártyán veszít, a színházai nem igazán pótolják, s egy nap részvénytöbbségétôl is meg kell válnia, eladja azt Kohner bárónak. Beöthy marad ugyan vezérigazgató, de csak csekély tulajdonrésszel bír az Unióban. A közvélemény a változásokról csak felszíni tájékoztatást kap. Kohner Adolf bárónak terhes az egész Unió-féle, számára átláthatatlan szövevény, s kapóra jön a nagy rivális, a Vígszínház extulajdonosától, Faluditól az ajánlat, így az Unió Rt. átmegy a Magyar-Amerikai Bank kezébe, amelynek akkori elnöke Faludi Jenô dr.

Az UNIO Rt. halála
1924. május 24-én, kerül az UNIÓ Rt. a Magyar-Amerikai Bank tulajdonába. Beöthy vezérigazgatói helyét, Faludi dr. tölti be. Beöthy vezérbôl csak elnök lesz. Nincs beleszólása érdemi vonatkozásokban. Persze egyszerre jó programmal ellátni öt színházat, és 530 színészalkalmazottat, egy átlagot meghaladó vezetôi karaktert kíván. Beöthy és csapatának bravúrját, Faludi megközelítôleg sem tudja teljesíteni. Az átmeneti sikerek csak az összeomlást késleltetik. 1925. május 17-én jelentik be a fizetésképtelenséget, ami az erôkkel, és lehetôségekkel való rossz gazdálkodás mellett még a néhány körültekintés nélkül felvett, rövidlejáratú bankkölcsönbôl adódik. 15 milliárd korona tartozással szemben 10 milliárd vagyoni ellenértéket képeznek a színházak, 5 milliárdra kényszeregyezséget kötnek. (Rákosi Szidi, Beöthy édesanyja, az elveszített igazgatónôi állásáért 33 600 000 korona követelést támaszt, az ingyen lakás, és a megtérítendô telefonköltségek mellett, ami "járandósága".) Állami közbeavatkozás történik, vagyonfelügyeletet neveznek ki az Unió élére, és az évekre elhúzódó per végülis behajthatatlan követelések, elúszott hitelek tömkelegét eredményezi. A pontos, idevágó aktákat 1945 után zúzdában megsemmísítik. Megszûnik hát az UNIÓ. A Reggel címû napilap így búcsúztatja: "...Ez a tröszt volt az elsô álamerikai gründolás Budapesten, szemre tetszetôs, de valójában mély alapok nélküli, elhibázott, s már születése percében halálraítélt intézmény, amelynek agóniája abban a percben megkezdôdött, amikor Beöthy László tehetsége s a Kohner Adolf és Fiai cég aranyai egy mellékajtón távoztak a cifra Potemkin-palotából..."

Utolsó próbálkozás
Beöthy egykori vagyonának árnyékából él, pénzét, hatalmát, s színházait veszti el. Tenkitélyét már korábban. A Rákosi Szidi-féle Színiakadémia, a Király Színház, a Magyar Színház, a Blaha Lujza Színház, a Modern és a Belvárosi Színház, a mögötte húzódó tengernyi sors köddé válik egy felelôtlen szenvedély folytán, amelyrôl a közvélemény, sôt a szakma egy jó része mit sem tud. A tröszt felbomlása után 1926-28 között a Belvárosi Színházat igazgatja. A befektetôk bíznak Beöthy zsenialitásában, szervezôkészségében, ám Beöthy önmaga árnyéka. A neki tulajdonított varázserônek nyoma sincs. Így 1929 júliusában új igazgatók jönnek, Heltai Jenô, Lengyel Menyhért, Bródy Pál személyében. Beöthy végleg kikerül a sodorvonalból.

Végjáték
1931. május 7. A FÉSZEK Klubba érkezik délelôtt 11 körül. Letelepedik barátai mellé, akik egymással kártyáznak. Jób Dániel és Bródy tovább játszanak. Beöthy sonkát rendel. Eszik. Egyszer csak elôrebukik, elterül a földön, és a széke is felborul. Orvost hívnak a szomszéd szobából, de hiába, Beöthy halott. Papírossal takarják le... írja le a tragikus eseményeket a szemtanú, Kellér Andor. Profán és tárgyszerû eseménysor. Valahogy méltatlan ahhoz a személyhez, aki a magyar operett egyik fô motorja a kezdet kezdetétôl fogva, számtalan színház alapítója, ezernyi színész felfedezôje, sztárrá faragója, az akkori magyar színházi élet egyik legbefolyásosabb személye, minden esendôségével egyetemben.
A Délibáb címû napilap így búcsúztatja: "Beöthy László olyan alakja volt a magyar színjátszásnak, hogy hozzá hasonló talán nem is volt soha. Rendkívüli rátermettsége, hozzáértése és zsenialitása predesztinálták ôt arra a helyre, amelyet valóságos piedesztállá szentesített soha meg nem pihenô munkássága. ...Egy ember, aki mindig jóságosan mosolygott, egy ember, aki mindenkihez jó volt, egy ember, aki soha sem volt méltatlan a hivatásához... Minden ember, aki csak megközelítôen olyan szerelmese a színháznak, mint amilyen ô volt, örökké fogja ôrizni szent emlékét"

Forrás lista:
Tolnai Világlapja: Budapesti színházigazgatók - 1906. február 25.
Kellér Andor: Bal négyes páholy - regény, Bp., 1960.
Bános Tibor: Regény a pesti színházakról - Magvetô Kiadó, Bp., 1973.
Rátonyi Róbert: Operett I.-II. Zenemûkiadó, Bp., 1984.
 
Forrás: www.szineszkonyvtar.hu/contents/a-e/beothymu.htm