|
Az indulás
Beöthy Zsolt a nagyhírû irodalomtörténész
és Rákosi Szidi színésznô
fia. Iskolai éveit katonai szigor övezi,
s nem kizárólag családjában,
hanem mert huszártiszt kiképzést
kap. Remek lovas és vívó. Pályáját
1891-ben, újságíróként
kezdi, nagybátyja, Rákosi Jenô
lapjánál, a Budapesti Hírlapnál.
Az újságírást Rákosi
Viktortól, a népszerû Sipulusztól
tanulja személyesen. Hamarosan tudósító
lesz, s mint ilyen a szerb királygyilkosságról
írott helyszíni tudósítását
más európai lapok is átveszik.
Belgrádi cikkei megalapozzák újságírói
karrierjét. Régi színházi
mondás jut személyében érvényre,
miszerint a protekció a függönyig
tart, ott már produkálni kell a sikerhez,
vagy menthetetlen a bukás. Beöthy jó
és sikeres újságíró.
A Magyar Színház
Evva Lajos, a Nemzeti Színház akkori
direktora nehezen viselte, hogy a felette "uralkodó"
népszínházi bizottmány
"avatott" szakértôi mondják
meg, mi játszható, mi nem. Mi való
a Népszínházba és mi
nem. A bizottmány egyik meghatározó
alakja, Rust József, V. ker. Nagy Korona
utcai vászonkereskedô, aki döntése
alapján lesz jó és rossz operett
valamibôl, például. Evva inkább
visszalép a Népszínház
élérôl, és rokona, Rákosi
Szidi színházalapítási
tervét támogatja. Szidi néni
1893-tól fogva ostromolja a fôvárost
beadványaival, mire 1896 tavaszára
remény gyúl, s a kezdeményezés
révbe jut. 1896. szeptember 14-én
megalakul a Magyar Színház Részvénytársaság,
és az megvásárolja a 350 négyszögölnyi,
ún. Ramesetter-féle telket a fôvárostól,
70 000 Ft-ért, színház létrehozása
céljából. 1896. február
11-én létrejön a "vásár",
s megkezdôdik az építkezés.
1897. szeptember 16. Az elsô elôadás
felhangzik Budapest ötödik állandó
színházában, a Magyar Színházban.
Tavasztól Szidi néni, hogy az ügyeket
kézben tartsa, fiát nevezteti ki igazgatónak.
Beöthy László 1898-1900 között
igen fiatalon csöppen bele az egyik legkomolyabb
poszt betöltése kapcsán, a színházi
világ sûrûjébe. Beöthy
tapasztalatlanság okán nem tud mit
kezdeni helyzetével. Az összeomlás
széléig juttatja színházát,
amikor lemond igazgatói állásából,
s a család úgy dönt, hogy szerencsésebb,
ha állami igazgatású helyen
"gyakorol" az ifjú.
A Nemzeti Színház élén
Beöthy alig huszonötéves, és
két szenvedélye van pusztán,
a színház és a kártya.
Mindkettô szorosan köti édesanyjához.
Szidi néni, bár nem túl jó
színész, professzionális elméleti
szakember és tanár. A Nemzeti Színház
élérôl a birtokaira távozó
Evva Lajos helyére - Rákosi Szidi
- saját fiát szánja. 1900-ban,
Rákosi Jenô nagybátyja közbenjárására
(aki 1875-tôl 6 éven át direktora
a Nemzetinek), Keglevics István gróf,
intendáns, kinevezi a Nemzeti Színház
igazgatójának Beöthyt, hogy ezzel
megnyerje a Budapesti Hírlap támogatását
abban a kampányban, amely épp ellene
folyt. Rákosi Szidinek ekkor meg kellett
volna válnia színházi állásától,
mert az igazgató nem állhat ilyen
szoros kapcsolatban egy taggal sem. Nem ez történik,
Rákosi Szidi marad, sôt erôs
befolyása van az igazgatás terén,
mert gyakorta kell fia kártya-adósságát
rendeznie, aki "hálából"
nem nagyon mond ellent édesanyjának.
Ez, és édesanyjának gyakori,
az indokoltnál is gyakoribb szerepeltetése,
valamint könnyelmû élete a legfôbb
vádpont ellene késôbb. Igazgatóként
azonban számos pozitív változás
fûzôdik a nevéhez, ezek közül
is kiemelkedik, hogy ô adatja elô elsônek
Gárdonyi, Bródy színmûveit.
Rossz döntéssel összevész
Herczeg Ferenccel, s a késôbb sok sikert
megért "Az Ocskay brigadéros"
címû darabját méltatlannak
tartja a Nemzeti színpadára. Herczeg
átviszi a Vígszínházhoz,
ami felvirágzásának egyik remekmûveként
viszi színre a zenés darabot. Beöthy
körül egy negatív tudósítás
kapcsán óriási botrány
kerekedik, a szakma visszhangzik ettôl.
A Király Színház alapítója
és igazgatója
Mint a Nemzeti Színház igazgatója
sajtóvitába keveredik Liptai Károly
újságíróval, aki azzal
fenyegeti meg, vagy zsarolja egy cikkben, hogy nyilvánosan
is kiteregeti a "szennyesét". Az
ügybôl bírósági
perpatvar lesz, rengeteg mérgeshangú
cikkel, cáfolatokkal karöltve. A történet
végül Beöthy vesztét okozza,
távoznia kell a Nemzeti élérôl.
Párizsba utazik, vígaszt keresve,
de Rákosi Jenô rövidesen visszahívja
lapjához újságírónak,
s szerkesztônek. Édesanyja a Király
utca 71. sz. alatt, megtalálja az évek
óta használaton kívüli
Somossy mulató helyiségét,
amelyet akkor Rémi Tivadar árul. A
kopott helyiség "kripta" becenevét,
a több halálos áldozatot is követelô
mulató gyakori tûzbaleseteirôl,
és lehangoló belsô tereirôl
nyerte. A "Kriptát" színházzá
kívánják átalakítani,
aminek igazgatói székébe az
édesanya újra fiát ülteti.
A színházépület szûk
helyiségei, kevéssé díszes,
számos helyen unpraktikus elemei, a padozat
puritánsága okán a hatóságok
megtagadják a kiviteli engedély megadását,
tûzrendészeti okora hivatkozva (a konkurencia
is erôs sajtónyomást gyakorol).
Rákosi Jenô személyes kihallgatást
kér a miniszterelnöktôl ez ügyben,
aki másnap személyesen látogatja
meg az épületet, s néhány
apró dolgot elrendelve megadja a kiviteli
engedélyt. 1903. november 6-án este
nyilvános fôpróbán, kissé
sápadtan és remegô hanggal mondja
el "székfoglalóját"
Beöthy az új Királyszínház
színpadán. Jó darabválasztással,
kitûnô sztárok tagfelvételével,
rövidesen a magyar színházi élet
egyik legsikeresebb vállalkozását
üzemelteti. Egyedül Kacsóh János
vitézét 689-szer játsszák,
Kálmán Imre Csárdáskirálynôje
pedig Bécsbôl áthozva színháztörténeti
jelentôségû sikersorozatot ér
el idôvel.
Rákosi Szidi, némi átalakítással,
Színitanodáját is ide helyezi
át a késôbbiekben lakásából.
Beöthy a színházak igazgatója
1907-ben visszaveszi bérlôigazgatóként
a Magyar Színházat (a Király
Színház megtartása mellett),
amelyben több elôdje (magát is
beleértve) belebukott. Három esztendô
alatt a negatív mérleget mégis
sikerül megfordítania. Ehhez jelentôsen
hozzájárul igazgatói tapasztalata,
és a Király Színház
sikere egyaránt. A Magyar Színházból,
amely eladdig a zenés produkciók otthona,
prózai színházat szervez. Leszerzôdteti
a megszûnô Thália társulat
szinte valamennyi tagját. Forgács
Rózsi, Forrai Rózsi, idôvel
Csortos Gyula, Gombaszögi Frida, Darvas Lili
lesznek az új tagok. A huszonéves
Rátkaival, Törzs Jenôvel és
társaikkal Shakepeare-t játszat, Moliére-t
ad, s hatalmas szakmai és közönségsikert
arat. III. Richard, Hamlet, Nóra, Szomory
Dezsô darabjai, színháztörténeti
jelentôségû színpadraállítások
sora. Három év elteltével,
Kardos Andor színész közremûködésével,
egy ügyes "trükk" beiktatásának
következményeként, Beöthy
megszerzi a színház többségi
tulajdonát a részvényesektôl.
Beöthy 1910-re tehát már két
színház tulajdonos igazgatója.
A Népopera szerelvénye is beáll
a Beöthy-pályaudvarra
Közben a Márkus család által
felépített és csôdközeli
helyzetbe került Népopera (ma Erkel
Színház) üzemeltetésére
pályázatot ír ki a népszínházi
bizottság, amelyet 1916. március 9-én
Beöthy László nyer meg. A döntés
vitát vált ki, s sokan kétkedéssel
fogadják. Egy korabeli napilap cikke jól
tükrözi a szakma állásfoglalását:
"... kifogásainkat éppen Beöthy
példája igazolja. Ez a tagadhatatlanul
zseniális és ambiciózus színigazgató
a Magyar Színházzal kénytelen
tartani a versenyt, ebben a vállalkozásban
sok szépet is produkált, de már
a Király Színház, mint operettnek
majdnem kizárólagos hajléka,
kevéssé állja meg a kritikát.
A Király Színházban hónapokig
játszhatnak egy gyönge operettet is,
a Király Színháznak nincs mûsora,
csak Fedákja van. Nem is remélhetô
tehát, hogy most, amikor a másik operettcsarnok
is Beöthy kezébe kerül, ez a helyzet
megváltozzék. Sôt. Most az lesz
a helyzet, hogy Beöthynek két operettszínháza
lesz, de még mindig csak egy Fedákja."
Beöthy egy évad elteltével felmondja
a szerzôdést, lemond a Népoperáról.
Az aggódóknak igazuk lett.
Az UNIO Rt.
1918. május 28-án, a következô
közlemény jelenik meg a lapokban: "A
Király Színház és a
Magyar Színház bérleti jogait
ez év július elsejétôl
kezdôdôleg az UNIO Színházüzemi
és Színházépítô
Részvénytársaság, amelynek
elnöke Kohner Jenô báró,
vezérigazgatója Beöthy László,
szerezte meg. Az új részvénytársaság,
a mondott idôben veszi át a két
színház üzemét, amelyet
Beöthy László és Lázár
Ödön, igazgatók továbbra
is az eddigi módon, változatlanul
fognak folytatni."
"...A Város- és Községfejlesztô
Rt., amely a Jelzálog-Hitelbank, illetve
báró Beck Gyula alapítása,
az UNIO Színházüzemi és
Színházépítô Rt.
céggel hatmillió korona alaptôkével
részvénytársaságot alapított."
- írják a másnapi lapok. A
tröszt tehát létrejön, hatalmas
terveket, színházépítési
ideákat fogalmaz meg munkatervük. Többek
közt körvonalazzák azon elgondolásukat,
amely szerint létrejöhetne a fôváros
legnagyobb operettjátszóhelye, a "Palota
Színház", mely mellett egy Kamara
Színház mûködne a prózai
tagozat számára. Mindezt 5600 fôs
nézôtérrel, s az ismert likôrgyár,
a Gschwindt Rt. telkére apellálnak.
A nagyszabású ideákat azonban
szétzúzza a történelem.
Az ôszirózsás forradalom idején
államosítják a színházakat,
s jelentôsebb kárt szenvednek az UNIO
színházai is a néhányheti
forrongás alatt. Az utána bekövetkezô
gazdasági válság, a korona
rohamos inflálódása aztán
a végsô pontot is odabiggyeszti a sor
végére, a tröszt néhányéves
mûködéssel megszûnik. Beöthy
jelentôs anyagi és presztizsveszteséggel
tudja elhagyni az elsüllyedt hajót,
amit talán igazából, a lelke
mélyén, soha sem hever ki. Sokan a
korai halálához vezetô egyenes
utat látják ebben az eseményben.
Az UNIÓ RT. sikerei
Beöthy számára az UNIÓ
Rt. bukása és anyagi nehézségei
kezdenek körvonalazódni a kibontakozni
látszó infláció hatására,
a várva várt aranykor bekövetkezte
helyett. Egyetlen lehetôségként
a színházak kartell-tömörülésében
látja a kiutat. A mûködési
elv logikusnak és ésszerûnek
tûnik, közös jelmez- és díszlettár,
mobil technikai eszközök, ha itt kell,
ideviszik, ha ott, odaszállítják
azokat. A költségeket meg tudják
osztani, közös pénzügyi alap
segít a darabállítás
elôlegeit elôteremteni, a színészek
egy nagy társulat tagjai, kis számú
személyzet elegendô a bürokratikus
ügyekhez. Beöthy megkeresi Bárdos
Artúrt, hogy két színházával
és befektetôivel szálljon be
a kartellbe. Beöthy elôzetesen hosszas
konzultációt folytat Molnár
Ferenccel is, Bárdos közeli barátjával,
aki pártfogásába veszi a javaslatot.
1920. február 25-én, létrejön
a megállapodás, az UNIÓ Rt.
immár négy színházzal
mûködik Budapesten, a négy legjobbal.
Wertheimer Elemér átadja (eladja)
1920. december 11-ei hatállyal a Kristálypalota
néven ismert Revü Színházat.
Ez utóbbi rövidesen Strauss Bálkirálynôjével
debütál, benne az akkor még ismeretlen
Honthy Hannával. A Revü Színházat
nyáron jelentôsen átépítik,
hiányosságait pótolják,
színpadára korszerû technikai
eszközöket telepítenek, s megkezdheti
mûködését, már új
névvel, a Blaha Lujza Színház.
Döcög az UNIO Rt. szekere
Menet közben kiderül, hogy Beöthy
és Bárdos nem jönnek ki egymással.
Bárdos ráébred, hogy gyakorlatilag
nem diszponál a színházai felett,
mindent a vezérigazgató határoz
meg. Színészeit ide-oda vezényli,
költségeit behatárolja, darabállítási
programjaiba is beleszól. Zavarja Bárdost
Beöthy életvitele is, amelyet többek
közt az ô színházaiból
finanszíroz. Ellentétük csúcspontjaként
Beöthy, sajtókapcsolatai révén,
Bárdost lejárató cikkek sorát
jelenteti meg, amely Bárdos szakmai hitelét
gyakorlatilag egy életre meghatározza.
Még a színháztörténetben
is egy kissé fegyelmezetlen, hebehurgya,
kapkodó, egységben gondolkodni képtelen
rendezôként, és igazgatóként
tartják számon egyesek, amelynek a
korabeli cikkek alapján ôt gondolni
lehet. Munkásságát elemzôk
megjegyzik, hogy "igazán nagyot nem
alkotott soha..." Ma már ennyi év
távlatából eldönthetetlen
az igazság. Egy azonban biztos, 1922. szeptember
22-én Bárdos szakít az UNIÓ
Rt.-vel, és még azon a napon vonatra
ül, és több hónapra Berlinbe
utazik.
Az aranykor
Az UNIÓ Rt. felvirágzott. Anyagilag
felülmúl minden várakozást.
Beöthy költekezik, házat és
birtokot vásárol Hont-vármegyében,
Lontón. Pesten egy nagy ház újdonsült
tulajdonosa. Másodjára is házasságot
köt. Elképesztô, fôvárosszerte
is nagyméretû fogadásokkal kápráztatja
el barátait, ismerôit és tisztelôit.
Színházai ontják a pénzt,
míg ô maga keveset foglalkozik velük,
hûséges direktorai szakértelemmel
igazgatják a "Vezér" (Beöthy
beceneve) hajóit. Beöthy másik
szenvedélye, a kártya okozza vesztét.
Egyre másra játszik, nagytételben
s a szerencse elkerüli, elúszik Lontó,
valamint a pesti háza, és tengernyi
ingósága. Amit a kártyán
veszít, a színházai nem igazán
pótolják, s egy nap részvénytöbbségétôl
is meg kell válnia, eladja azt Kohner bárónak.
Beöthy marad ugyan vezérigazgató,
de csak csekély tulajdonrésszel bír
az Unióban. A közvélemény
a változásokról csak felszíni
tájékoztatást kap. Kohner Adolf
bárónak terhes az egész Unió-féle,
számára átláthatatlan
szövevény, s kapóra jön
a nagy rivális, a Vígszínház
extulajdonosától, Faluditól
az ajánlat, így az Unió Rt.
átmegy a Magyar-Amerikai Bank kezébe,
amelynek akkori elnöke Faludi Jenô dr.
Az UNIO Rt. halála
1924. május 24-én, kerül az UNIÓ
Rt. a Magyar-Amerikai Bank tulajdonába. Beöthy
vezérigazgatói helyét, Faludi
dr. tölti be. Beöthy vezérbôl
csak elnök lesz. Nincs beleszólása
érdemi vonatkozásokban. Persze egyszerre
jó programmal ellátni öt színházat,
és 530 színészalkalmazottat,
egy átlagot meghaladó vezetôi
karaktert kíván. Beöthy és
csapatának bravúrját, Faludi
megközelítôleg sem tudja teljesíteni.
Az átmeneti sikerek csak az összeomlást
késleltetik. 1925. május 17-én
jelentik be a fizetésképtelenséget,
ami az erôkkel, és lehetôségekkel
való rossz gazdálkodás mellett
még a néhány körültekintés
nélkül felvett, rövidlejáratú
bankkölcsönbôl adódik. 15
milliárd korona tartozással szemben
10 milliárd vagyoni ellenértéket
képeznek a színházak, 5 milliárdra
kényszeregyezséget kötnek. (Rákosi
Szidi, Beöthy édesanyja, az elveszített
igazgatónôi állásáért
33 600 000 korona követelést támaszt,
az ingyen lakás, és a megtérítendô
telefonköltségek mellett, ami "járandósága".)
Állami közbeavatkozás történik,
vagyonfelügyeletet neveznek ki az Unió
élére, és az évekre
elhúzódó per végülis
behajthatatlan követelések, elúszott
hitelek tömkelegét eredményezi.
A pontos, idevágó aktákat 1945
után zúzdában megsemmísítik.
Megszûnik hát az UNIÓ. A Reggel
címû napilap így búcsúztatja:
"...Ez a tröszt volt az elsô álamerikai
gründolás Budapesten, szemre tetszetôs,
de valójában mély alapok nélküli,
elhibázott, s már születése
percében halálraítélt
intézmény, amelynek agóniája
abban a percben megkezdôdött, amikor
Beöthy László tehetsége
s a Kohner Adolf és Fiai cég aranyai
egy mellékajtón távoztak a
cifra Potemkin-palotából..."
Utolsó próbálkozás
Beöthy egykori vagyonának árnyékából
él, pénzét, hatalmát,
s színházait veszti el. Tenkitélyét
már korábban. A Rákosi Szidi-féle
Színiakadémia, a Király Színház,
a Magyar Színház, a Blaha Lujza Színház,
a Modern és a Belvárosi Színház,
a mögötte húzódó
tengernyi sors köddé válik egy
felelôtlen szenvedély folytán,
amelyrôl a közvélemény,
sôt a szakma egy jó része mit
sem tud. A tröszt felbomlása után
1926-28 között a Belvárosi Színházat
igazgatja. A befektetôk bíznak Beöthy
zsenialitásában, szervezôkészségében,
ám Beöthy önmaga árnyéka.
A neki tulajdonított varázserônek
nyoma sincs. Így 1929 júliusában
új igazgatók jönnek, Heltai Jenô,
Lengyel Menyhért, Bródy Pál
személyében. Beöthy végleg
kikerül a sodorvonalból.
Végjáték
1931. május 7. A FÉSZEK Klubba érkezik
délelôtt 11 körül. Letelepedik
barátai mellé, akik egymással
kártyáznak. Jób Dániel
és Bródy tovább játszanak.
Beöthy sonkát rendel. Eszik. Egyszer
csak elôrebukik, elterül a földön,
és a széke is felborul. Orvost hívnak
a szomszéd szobából, de hiába,
Beöthy halott. Papírossal takarják
le... írja le a tragikus eseményeket
a szemtanú, Kellér Andor. Profán
és tárgyszerû eseménysor.
Valahogy méltatlan ahhoz a személyhez,
aki a magyar operett egyik fô motorja a kezdet
kezdetétôl fogva, számtalan
színház alapítója, ezernyi
színész felfedezôje, sztárrá
faragója, az akkori magyar színházi
élet egyik legbefolyásosabb személye,
minden esendôségével egyetemben.
A Délibáb címû napilap
így búcsúztatja: "Beöthy
László olyan alakja volt a magyar
színjátszásnak, hogy hozzá
hasonló talán nem is volt soha. Rendkívüli
rátermettsége, hozzáértése
és zsenialitása predesztinálták
ôt arra a helyre, amelyet valóságos
piedesztállá szentesített soha
meg nem pihenô munkássága. ...Egy
ember, aki mindig jóságosan mosolygott,
egy ember, aki mindenkihez jó volt, egy ember,
aki soha sem volt méltatlan a hivatásához...
Minden ember, aki csak megközelítôen
olyan szerelmese a színháznak, mint
amilyen ô volt, örökké fogja
ôrizni szent emlékét"
Forrás lista:
Tolnai Világlapja: Budapesti színházigazgatók
- 1906. február 25.
Kellér Andor: Bal négyes páholy
- regény, Bp., 1960.
Bános Tibor: Regény a pesti színházakról
- Magvetô Kiadó, Bp., 1973.
Rátonyi Róbert: Operett I.-II. Zenemûkiadó,
Bp., 1984. |
|
