 Elkopott
kifejezés a „mese habbal", és
nem is feltétlenül helytálló,
mivel a hab néha összemegy, a mese pedig
reálisabb lehet, mint a valóság.
Stílusos és kalandokkal bővelkedő
élettörténet mellett azonban tanulságot,
tapasztalatot, és a fantázia világa
iránti fogékonyságot lehet átadni,
olyan köntösbe burkolva, mely szórakoztatónak
hat, mégis mellette komoly tartalommal bír.
Döbrentey Ildikó válaszolt kérdéseinkre,
közelebb hozva egymáshoz a mese egyre távolodó
fogalmait.
Kispesten gyerekeskedtem az ötvenes években,
a Klapka utcában, az iparosok utcájában.
Élt ott órás, pék, cipész,
asztalos, kőfaragó, varrónő,
géplakatos, még egy tejkaramella illatú
cukorkagyártó is. Nagyapám mintakészítő
mester volt. Tágas műhelye a kertünk
végében terpeszkedett, forgács-
és fűrészpor illatot, s a fűrészgépek,
esztergagépek muzsikáját, meg a
tanoncok füttyszavát ontva magából.
Egészen az államosításig
nagyapám huszonöt alkalmazottat foglalkoztatott,
vagyis huszonöt családnak adott kenyeret.
Itt nőttem fel, egy kis családi kolóniában,
szülők, nagyszülők, nagynénik,
nagybácsik biztonságos védőhálójában.
Jöhetett az államosítás, a
kettős mérce, a szegénység,
engem akkor is valóságos mesevilággal
vett körül szüleimnek és a többi
felmenőmnek rendíthetetlenül derűs
személyisége, nagylelkű szeretete.
Hét unoka játszott együtt a hatalmas
kispesti udvarban. Egyaránt szerettünk bodobácsokat
bámulni, botokat tördelni, nedves földre
szörnyeket rajzolni, nyári esőben félmeztelenül
rohangálni, fára mászni, onnan
leugrálni, bújócskázni,
illatos fűrészporban meg gyaluforgácsban
hemperegni. Minden mesém abban az anyagilag szűkös
gyerekkorban gyökerezik, amelyben én, hála
szüleimnek és az örök gondviselésnek,
mégis királykisasszonynak érezhettem
magamat.
Nálam a fordítottja működik:
a valóság elemeit ültetem el a mesében.
A kisgyerek számára érthetetlen,
ijesztő vagy fájó napi történések
a mese által feloldozást nyernek. A klasszikus
mesék mellett szükségesek a folyamatosan
születő mai mesék, amelyek mai helyszíneken
játszódnak mai gyerekekkel, mai felnőttekkel
és mai technikai csodákkal, mai ellentmondásokat
és mai feszültségeket oldva meg,
örök erkölcsi értékek lelki
fürdőjében részesítve
a szépre-jóra éhező generációkat.
Ezért született Lapi – hosszabb nevén:
lakótelepi – manó figurája;
majd ennek folytatásaként a Linda és
a házitündér, amely egy lakótelepi
kislány történetét mondja
el; és folytatta a sort Pötyi és
a tűzokádó; A beszélő
úszómedence; a Mese a Zöld manóról;
a Kismarkoló és még több tucat
mese, köztük Az elfoglalt oroszlánapa.
A napokban, író-olvasó találkozón,
megkérdeztem a csolnoki gyerekeket: „Kinek
van ilyen elfoglalt oroszlán apukája?"
Szinte kivétel nélkül minden gyerek
feltette a kezét.
- Hogyan mesélnek manapság a szülők?
Változtak-e a történetek alapjai?
A legérdekesebb, legmaradandóbb mesék,
amelyekre felnőtt korunkban könnyes szemmel
emlékezünk, az ágyunk szélén
születtek. Ezek fejből mondott, rögtönzött
mesék, amelyek élményszerűségét,
feszültségét és katartikus
örömét semmilyen drága képeskönyv,
3d-s film vagy digitális játék
sem múlhatja felül.
Felelősségteljes szeretet, nagylelkűség
és empátia. És a szellem napvilága.
Nagyobb szükségünk van a népmesére,
mint korábban bármikor. A mese elsősorban
nem a konkrét történéssel
segít, hanem az üzenettel, amely így
szól: „Ne add fel! Minden vesztett helyzetből
van kiút! Mindig van remény! Amit nagyon
akarsz, s amiért naponta teszel, az valóra
válik! A reménynek valóságformáló
ereje van!"
A mese ott él mindenütt, városban,
falun, égig érő hegy tetején
vagy egy pocsolyában, mindenütt. Csak észre
kell venni és el kell mondani. Aki író,
annak meg le kell írni.
Az előző gondolatot folytatva: a mese ott
él mindenütt, mindenben és mindenkiben.
Mindenkiben! A mesehős kopott ruhájú,
csúnyácska, talán félreértett,
hátsó sorba állított –
de jószívű, bátor, hűséges,
szorgalmas, elmés és áldozatkész.
Nem azért győz, mert ő a legszerencsétlenebb,
legelnyomottabb, hanem, mert ő nemes emberi értékek
hordozója. Aki szeretne ma mesehős lenni,
az legyen ma ilyen!
A legszebb történet, amit kortól,
nemtől, érdeklődéstől függetlenül
mindenkinek ajánlok, Lukács evangéliumában
található, és így kezdődik:
Pásztorok tanyáztak azon a vidéken,
és őrizték nyájukat az éjszakában.
Egyszer csak ott termett mellettük az Úr
angyala, és az Úr fényessége
körülragyogta őket. Nagy félelem
vett erőt rajtuk. Az angyal ezt mondta nekik: „Ne
féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek
nektek, melyben része lesz az egész népnek.
Ma született az Üdvözítő,
az Úr Krisztus, Dávid városában.
Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok
egy kisdedet pólyába takarva és
jászolba fektetve." Közeleg karácsony,
érdemes olvasgatni ezt a történetet.
|
